Filozófia
"Csak azok az elveszett emberek, akik feladják saját maguk."
Ha valamit a figyelmembe szeretnél ajánlani, akkor használd az elérhetőségek menüpont üzenetküldési lehetőségét!
Nem véletlenül.....!!!!
2010. 08. 04. 20:22
Te nem véletlenül vagy itt. A létnek szüksége van rád. Nélküled a létből hiányozna valami, amit senki más nem képes pótolni. Ez ad neked méltóságot: az egész lét hiányolna, ha nem lennél itt. A csillagok, a Nap, a Hold, a fák, a madarak, a Föld - a világon minden érezné, hogy valahol egy pici vákuum van, és ezt az űrt rajtad kívül senki más nem töltheti be. Az, hogy a léthez tartozol, és hogy a lét szeret téged, hihetetlen örömöt, megelégedettséget ad. Amint megtisztulsz, látod, hogy minden irányból csak hatalmas szeretet árad feléd.”
Te nem véletlenül vagy itt. A létnek szüksége van rád. Nélküled a létből hiányozna valami, amit senki más nem képes pótolni. Ez ad neked méltóságot: az egész lét hiányolna, ha nem lennél itt. A csillagok, a Nap, a Hold, a fák, a madarak, a Föld - a világon minden érezné, hogy valahol egy pici vákuum van, és ezt az űrt rajtad kívül senki más nem töltheti be. Az, hogy a léthez tartozol, és hogy a lét szeret téged, hihetetlen örömöt, megelégedettséget ad. Amint megtisztulsz, látod, hogy minden irányból csak hatalmas szeretet árad feléd.”
Sorsunk
2010. 07. 11. 15:31
"Égbe rajzolt képregény az életünk csupán
Jövőnk előtt álldogálunk félve és bután
De attól érdekes, hogy oly bizonytalan
S a toll mely sorsod írja más kezében van."
"Égbe rajzolt képregény az életünk csupán
Jövőnk előtt álldogálunk félve és bután
De attól érdekes, hogy oly bizonytalan
S a toll mely sorsod írja más kezében van."
Richard Bach: Illúzió
2010. 05. 10. 20:19
Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.
A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk - fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok - fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.
A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.
Végül azonban az egyik lény így szólt: "Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba."
A többi lény kinevette, és azt mondták: "Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!"
De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta.
Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott.
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiálltottak fel: "Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!"
És a sodrodó így szólott: "Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland.
Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.
A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk - fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok - fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.
A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.
Végül azonban az egyik lény így szólt: "Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba."
A többi lény kinevette, és azt mondták: "Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!"
De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta.
Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott.
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiálltottak fel: "Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!"
És a sodrodó így szólott: "Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland.
2010. 05. 10. 20:03
Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni.
Nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki mindig fel tud állni.
Egy idő után....
2010. 02. 13. 15:12
“Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt
a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel
és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét
és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget,
a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet,
nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz…
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”
“Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt
a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel
és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét
és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget,
a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet,
nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz…
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”
2010. 02. 13. 14:27
"Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez.
- Merre?
S véljük, hogy semerre.
Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk vakul. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél.
- Istenem!...
De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk.
- Hova jutok?!
S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön.
Vezet."
"Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez.
- Merre?
S véljük, hogy semerre.
Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk vakul. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél.
- Istenem!...
De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk.
- Hova jutok?!
S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön.
Vezet."
Két farkas
2010. 02. 11. 11:09
Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.
Azt mondta: ' Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.
Egyikük a Rossz. - A düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.
Másikuk a Jó. - Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit. '
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:
' És melyik farkas győz? '
Az öreg indián mosolyogva válaszolt: ' Az, amelyiket eteted. '
Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.
Azt mondta: ' Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.
Egyikük a Rossz. - A düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.
Másikuk a Jó. - Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit. '
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:
' És melyik farkas győz? '
Az öreg indián mosolyogva válaszolt: ' Az, amelyiket eteted. '
2010. 02. 11. 11:04
Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.
És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek.
...
Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.
Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.
És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek.
...
Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.
2010. 02. 11. 10:58
Le kell szállni a szenvedés legmélyére, felfedezni a szenvedés különös adományait, hogy az ember rádöbbenhessen önnön korlátlanságának adományára, arra, amiért érdemes élni.
Le kell szállni a szenvedés legmélyére, felfedezni a szenvedés különös adományait, hogy az ember rádöbbenhessen önnön korlátlanságának adományára, arra, amiért érdemes élni.
2010. 02. 11. 10:55
Meg kell tanulnunk vágyakozni azután,ami a miénk....
Az életedet nem a lélegzetvételek száma határozza meg,hanem azok a pillanatok,amikor eláll a lélegzeted!
Nem tudjuk mink van,míg el nem veszítjük.?!
Meg kell tanulnunk vágyakozni azután,ami a miénk....
Az életedet nem a lélegzetvételek száma határozza meg,hanem azok a pillanatok,amikor eláll a lélegzeted!
Nem tudjuk mink van,míg el nem veszítjük.?!
